Miért veszélyezteti a gyermeke életét a saját kényelmért? Annyiszor szegezték nekem ezeket a kérdéseket, ha csak gondolatban is, amikor kiderült, hogy én bizony lepaktáltam az „ördöggel”, Geréb Ágnessel. Válaszolhatok bármit, akkor is felelőtlen idiótának tartanak.
Ha belépek egy kórházba, pánikroham tör rám, nem tudom elfojtani a belső remegést, nem érzem biztonságban magam. Ezzel a „betegséggel” együtt lehet élni, és ha muszáj, akkor menni kell, a fóbiámért okolható eseteket leszámítva tíz évig szerencsére nem nagyon kellett. Nem sikerült 26 éves koromig találni olyan nőgyógyász szakorvost, akiben megbíztam, többök között azért, mert a keresési feltételeknél nem vettem figyelembe, hogy egyszer majd szülni is szeretnék. Amikor váratlanul teherbe estem - két nappal a thaiföldi hátizsákos túránk előtt derült ki-, felhívtam az egyik barátnőmet, aki korábban említett egy szimpatikus dokit.
Másnap már a rendelőjében ültem, harmadnap meg az orvos tanácsára nyugodt szívvel a repülőn. A doktor úr szimpatikus volt, leszámítva azt, hogy már az első alkalommal közölte, hogy vele 140 ezer forint a szülés. Hogy melyik kórházban, azt még nem tudta megmondani, mert az egészségügyi átalakítások miatt az ő munkaadóját éppen felszámolták, de biztosított róla, hogy kiváló intézménnyel fog szerződni külsősként.
Teltek a hetek, próbáltam feldolgozni, hogy anya leszek, meg azt, hogy ezért be kell vállalnom egy kis kórházi tortúrát. Hogy tortúra lesz, azt mások beszámolóiból és az interneten ezrével elérhető szüléstörténetekből szűrtem le. Nem hallottam, vagy olvastam olyan sztorit, amit szépnek találtam volna, nagy többségét inkább a borzasztó kategóriába soroltam. Aztán a kezembe akadt egy könyv, Ina May Gaskin Útmutató szüléshez című kötete, amelynek hatására szorgos kutatómunkába kezdtem.
Tudományos kutatások összefoglalóit, szakfolyóiratokban megjelent cikkeket olvastam és szakkönyveket bújtam, jórészt angol és német nyelven, mert a magyarul elérhető anyag nem alkalmas az otthonszülés elemzésére, a kórházi szüléssel való összevetésére. Kiderült számomra, hogy az otthonszülés nem hülye hippi hóbort, bizonyos esetekben biztonságosabb mint a kórházi szülés.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a kórházpara miatt nagyon nagy esélyem van arra, hogy a szülés folyamata leáll, vagy visszafordul, amint bekerülök. A lelki tényezőknek köszönhető fájásgyengeség, elhúzódó szülés miatt nagyobb valószínűséggel számíthatok a szülésindításra, gyorsításra, végső soron császármetszésre, magzatom egészségkárosodására. Szép kilátások…
Közben jártam a vizitekre a magánorvosomhoz, kórházpara miatt pszichológushoz, látogattam a kórházakat, és egyet találtam elviekben alkalmasnak, mint később kiderült pont azt az intézményt, amelynek főorvosa kiállt az otthonszülés mellett. Itt viszont akkora volt a túljelentkezés, hogy nem találtam már szülészt, akinek befértem volna a naptárjába.
A történet egyébként akkoriban játszódik, amikor az előző kormány szerette volna bevezetni azt a rendszert, hogy a választott, nem körzeti kórházas szülésért fizetni kell és más intézkedések miatt a súlyponti kórházak szülészetei - többek között a lakcímem szerint illetékes intézmény - túlterheltek voltak.
Amikor elkezdett gömbölyödni a hasam már a férjemmel együtt azon az állásponton voltunk, hogy számunkra az otthonszülés lenne a legideálisabb megoldás, úgyhogy megkerestük azt a két ismerősünket, akik előre tervezetten nem kórházban szültek. Rajtuk keresztül ismertük meg Geréb Ágnest és a Napvilág születésház bábáit, segítőit és az első találkozásunk után tudtam, hogy a velük szeretném világra hozni a gyermekem, ha lehet.
Az otthonszüléshez részt kellett vennünk a Napvilág születésház szülésre felkészítő tanfolyamán. Nem szülhet bárki otthon, előfeltétel a problémamentes terhesség, és nagyon sok kizáró okot alkalmaznak, például 35 év feletti kor, ikerterhesség, sokadik szülés, elég hosszú a lista.
Sok megkezdett otthonszülés végződik kórházban, például menet közben meggondolja magát az anyuka, és mégis kórházba szeretne menni, fájdalomcsillapítás nélkül nem bírja tovább, vagy mert a szülés folyamatából látható, hogy valamilyen komplikáció következhet be.
Az otthonszülést pártolóknak ugyanúgy szükségük lehet a mentőre, kórházra, de ők csak akkor szeretnék ezeket igénybe venni, ha valóban szükség van rá. Nyugat Európa számos országában a kórház és a mentőszolgálat együttműködnek a bábával. Ezen múlik, nem az infrastruktúrán, meg a távolságon, hiszen eldugott holland tanyákon is születnek gyerekek, mégse hallnak meg többen, mint nálunk, a kórházakban.
Amikor a magánorvosomnak elmondtam, hogy nem szeretnék nála szülni, kapásból úgy reagált, hogy ha a pénzzel van gond, beszélhetünk róla, pedig vizsgálatonként tíz rugeszt hagytam ott nála.
Teljesen komplikációmentes volt a terhességem, gyermek befordult, nem nagy, leletek rendben. Nagyon vártam a szülést, egyáltalán nem féltem, úgy voltam vele, hogy bármikor elindulhatok a kórházba, ha akarok, vagy ha muszáj, és a körzetiben tökéletesen megfelel majd az ügyeletes orvos, meg egy szülésznő.
Aztán 2007. szeptemberében vállelakadás miatt meghalt egy baba, és Ágiék nem tudtak ott lenni a szülésemnél, úgyhogy pánikrohammal, fájásgyengeséggel, oxitocinnal ugyan, de túléltem a kórházi szülést, igaz a köldökzsinór elvágásáig csak a szülésznő volt velünk, plusz a dúlám, aki valójában egy kitűnő bába. Megküzdöttem a brutálisan mély gyermekágyi depresszióval is. Az első szülésemet traumaként éltem meg, remélem, a következő más lehet.
Hogy a következő gyermekemet hol szülném? Ha a kormány sürgősen nem tesz lépéseket az otthonszülés törvényi szabályozása érdekében, akkor ismét egy kórházban. Vagy kiköltözöm Hollandiába, ahol a nők 40 százaléka otthonában ad életet a gyermekének, és akkor sem bélyegzi meg alaptalanul senki, ha esetleg kórházban végződik életének egyik legfontosabb története.
Nem vagyok szemellenzős, vannak elvakult arcok az otthonszülésnél, de a többség nem az. Nem véletlenül nem könyörögtem Áginak, amikor 2007. novemberében leállt egy időre, hogy de jöjjön hozzánk. Nem értek egyet azzal, hogy a szívére hallgatott, és továbbra is kiment szülésekhez, meg kellett volna várnia, amíg szabályozás születik. Remélem, megérhetjük azt is!
